2017.05.26

Közéleti Klub - Vendég a világbajnok Szegedi Gábor

A világbajnok és Guinness rekorder fogathajtó, Szegedi Gábor volt Gyöngyösfalu közéleti klubjának februári vendége

Filmvetítéssel összekötött beszélgetésen vehettek részt Gyöngyösfalu közéleti klubja február 29-i rendezvényének résztvevői. A vendég Szegedi Gábor, a bátrak fogatának legendás hírű hajtója, kettesfogathajtó világbajnoki csapattag volt.

A lovasversenyek szerelmesei számára évtizedeken keresztül az ÉLMÉNYT jelentette, amikor az eredményhirdetés után a hangszórókból Brahms V. magyar tánc című műve csendült fel. Mindenki tudta, hogy a pusztafogat bemutatója következik. A melegítőpályán feltűnt a két ló hátán álló, 190 centiméteres katona és sötétpej lovakból álló fogatával a pályára hajtott. Eleinte könnyű ügetésben forgatta az ötöst, majd a zene ütemére egyre őrültebb vágtába kezdett. Lovak szabadon nem képesek olyan tempóban vágtázni, ahogy az ő kezében tették. A közönség tomboló tapsviharát csak egy hang tudta felülmúlni: a hajtó lovait bíztató mennydörgése. Ez volt Szegedi Gábor produkciója.

Szegedi Gábor a lovak szeretetét családjából hozta és már fiatalon Apajpusztára került a méneshez. Itt bízták meg először azzal, hogy egy, a Bernard Koch osztrák festő által megálmodott és elsőként Lénárd Béla által megvalósított puszta ötös fogatot állítson össze. A feladatot olyan sikerrel oldotta meg, hogy a Kiskunhalasi Határőr Dózsa Lovas Szakosztályának vezetője is felfigyelt rá és a hajtó rövidesen egyenruhában folytatta tovább bemutatóit. A lovak miatt lett hivatásos határőr. Eredetileg öt lóból álló pusztafogatát tízessé fejlesztette és 1984-ben a Szilvásváradon megrendezett négyesfogathajtó világbajnokságon még a sokat látott lovas szakemberek sem hittek a szemüknek, amikor az arénában negyven lóláb dübörgött a száguldó határőr alatt. A határőrség megszüntetésekor fogatát a Lázár testvérek vásárolták meg, ő pedig a Lázár Lovaspark istállómestereként dolgozott tovább. 2003-ban Guinness rekordot állított fel, amikor fogatát 14 lóra bővítve mutatta be produkcióját.

Szegedi Gábor „mellesleg” a kettesfogathajtó sportban is letette névjegyét: háromszoros magyar derby győztes, országos bajnok és 1989-ben a Balatonfenyvesen megrendezett világbajnokságon a győztes magyar csapat tagja Lázár Vilmos és Fehér Mihály mellett.

Az idén hatvanhárom esztendős lovas legenda kedélyesen mesélt hallgatóságának pályafutásáról, a világ lovaspályáin szerzett élményeiről, emlékezetes bemutatóiról. A munkáját rajongásig szerető, boldog ember, az alapos, precíz, fegyelmezett katona, a következetes vezető egyaránt jellemzi Szegedi Gábor személyiségét, melyet áthat a lovak feltétlen szeretete. A beszélgetés résztvevői olyan ember életéből meríthettek erőt és példát, aki ha újra születne, akkor is azt és úgy csinálná, ahogyan azt az elmúlt évtizedekben tette.

Kép és szöveg: Dr. Németh Csaba